A Pycnogenol ismert mechanizmusokon keresztül igéretes eredményeket ért el a bőröregedés ellen a düsseldorfi vizsgálatban

A Pycnogenol az első természetes étrend-kiegészítő, amely bizonyítottan serkenti a hialuronsav termelését az emberi bőrben

A düsseldorfi Leibenz Környezetegészségügyi Kutatóintézeten (Leibenz Research Institute for Environmental Medicine) végzett vizsgálatban a Pycnogenol javította a bőröregedés számos paraméterét. A vizsgálat célkitűzése a Pycnogenol (a bőrre kifejtett) kedvező hatásainak kimutatásán túl a hatások és a molekuláris változások (hatásmechanizmusok) közötti összefüggés megállapítása volt, különös tekintettel a hialuronsav, valamint a kollagén szintézisének molekuláris vonatkozásaira (Marini A és mtsai)

A vizsgálatban 20 egészséges nő (55-68 évesek) 75 mg Pycnogenolt kapott naponta 12 héten keresztül. A 12 hetes Pycnogenol kezelés javította a bőr hidratáltságát (8%-kal), rugalmasságát (25%-kal), és simaságát (6%-kal), és csökkentette az arcbőr ráncosodást (3%-kal).

A Pycnogenol kötődik a kollagénhez/elasztinhozNőtt a kollagén termelésével összefüggő génexpresszió (a COL1A1 29%-kal, a CoL1A2 41%-kal növekedett, a különbség nem érte el a szignifikancia szintet), de a legjelentősebb eredmény a hialuronsav szintézis (génexpressziójának) 44%-os növekedése volt.

A vizsgálatban először kaptunk molekuláris bizonyítékot arról, hogy a Pycnogenol kedvező hatásokat fejt ki az emberi bőrre. Dr. Jean Krutmann, a kutatócsoport vezetője szerint jelenleg a Pycnogenol az egyetlen természetes étrend-kiegészítő, amely bizonyítottan serkenti a hialuronsav termelését az emberi bőrben

A Pycnogenol javította az egyetemi hallgatók kognitív funkcióit és vizsgaeredményeit

A jobb tanulmányi eredményre törekvő hallgatók, a hosszú ébrenlétet igénylő katonák, a szellemi leépüléstől félő idős emberek, vagy akár az egyetemi oktatók is szednek szintétikus gyógyszereket, mint pl. metilfenidát vagy modafinilt, melyek nem mentesek a mellékhatásoktól. Egyre jobban nő az igény a természetes anyag tartalmú készítményekre, melyek megfelelő bizonyítékokkal rendelkeznek a kognitív funkciók területén.

Olasz kutatók egy megfigyeléses vizsgálat keretein belül a 8 héten át szedett Pycnogenol ® hatását tanulmányozták a kognitív funkciókra, a figyelemre és a szellemi teljesítményre egészséges egyetemi hallgatók körében.

Ötvenhárom egészséges egyetemista (18-27 évesek) kapott napi 2×50 mg Pycnogenol tablettát 8 hétig. A kontrol csoportot hasonló adottságokkal rendelkező 55 egyetemi hallgató alkotta. Mindkét csoport tagjai „átlagos” tanulmányi eredményekkel rendekeztek.

A Pycnogenol csoportban statisztikailag szignifikáns mértékben javult a figyelem, a memória, az irányító funkciók (tervezés, munkamemória, figyelem, problémamegoldó képesség, verbális érvelési készség, többfunkciós feladatok ellenőrzése, kezdeményező készség, feladatok nyomon követése), és a közérzet.

A Pycnogenol javította az egyetemi hallgatók vizsgaeerdményeitA tényleges teljesítményt az egyetemi vizsgák eredményei segítségével mérték, melyeket a vizsgálat 5.-8. hetében tettek le. A vizsgákon 0-30 pontot lehetett elérni, 18 pont alatti eredmény bukásnak számított. A sikertelen vizsgák száma a kontroll csoportban 9/84 (10,7%), a Pycnogenol csoportban 7/112 (6,2%) volt. A különbség (4,5%-pont) szignifikáns volt (P<0.043).

A Pycnogenol csoportban szignifikáns mértékben javult a vizsgaeredmény átlagértéke is a kontroll csoportéhoz képest (26,1, ill. 23,8 pont, p <0,024).

A vizsgálat jelentősége

A kognitív funkciók és a figyelem területén bekövetkezett változások értékelése nehéz, különösen egészséges emberekben. A legtöbb esetben a javulás annak köszönhető, hogy a vizsgált személyek ismerik a teszteket. Célszerűnek tűnik a változásokat valódi napi feladatok teljesítésében elért eredmények segítségévél értékelni, mint jelen tanulmányban az egyetemi vizsgákon elért pontszám.

Az olasz tanulmányban 3 paramétert vizsgáltak a 24 paraméteres hangulatvizsgáló skálából (scale24): a szorongást, az éberséget, és az elégedettséget. Mindhárom paraméter értéke javult a Pycnogenol csoportban a kiindulási értékhez, valamint a kontroll csoportéhoz képest.

Korábbi vizsgálatban a Pycnogenol kezelés javította a fizikai teljesítményt, a közérzetet, és a hangulatot osteoarthritisban szenvedő betegknél. Jelen vizsgálatban először sikerült kimutatni hasonló hatást fiatal egészséges embereknél.

A Pycnogenol megelőzte a poszt-trombotikus szindróma leggyakoribb szövödményeinek kifejlődését mélyvénás trombózis után

A poszt-trombotikus szindróma (PTSz) (post = utáni, trombózis=thrombosis=vérrög képződése az érben) a mélyvénás trombózis (MVT) egy fontos, krónikus következménye. A PTSz a mélyvénás trombózison átesett betegek 33-50%-ában alakul ki megfelelő véralvadásgátló terápia alkalmazásánál is.

A PTSz tipikus tünetei a lábfájdalom, a nehéz láb, a lábduzzanat, a lábgörcs és a lábviszketés/-bizsergés. Súlyosabb esetekben magukban foglalják a mindennapi tevékenységeket és munkaképességet korlátozó krónikus lábfájdalmat, a nehezen kezelhető ödémát (vizenyőt) és a lábszárfekélyeket.

A PTSz “standard” konzervatív kezelése a kompressziós harisnyát, a gyakori testmozgást és rizikótényezők (túlsúly, stasis) ellenőrzését tartalmazza . A kompressziós harisnya alkalmazása a PTSz megelőzésének elsődlegesen választandó lehetősége. A klinikai vizsgálatok eredménye alapján tünettel járó proximalis MVT esetén jelentősen csökkentik a PTSz kifejlődésének rizikóját. Ennek elllenére a kompressziós harisnya viselése nem túl népszerű, különösen a melegebb napokban.

Az olaszországi Pescarai Egyetemen végzett vizsgálatban 156 beteg (35-50 évesek) proximális MVT (tüdőembolia nélkül) után égy évig részesült háromféle terápiában: kompressziós harisnya (1. csoport, n=55)), Pycnogenol tabletta (napi 3x 50 mg)(2. csoport, n=50), vagy a kettő kombinációja (3. csoport, n=51).

A vizsgálat a különböző kezelések a PTSz tüneteire gyakorolt hatását tanulmányozta három parameter segítségével: tünetpontszámérték, a boka kerülete, és a lábtéfogat aránya az egészséges ellenoldali lábhoz képest. A tünetpontszámérték (0-10 pont) komponensei: ödéma, fájdalom , nyugtalan láb, szubjektív duzzanat, bőrelváltozások / bőrpír.

A Pycnogenol legalább olyan hatékony volt, mint a kompressziós harisnya, és nagy mértékben javította a betegek együttműködését

A kompressziós harisnya csoportban két beteg esetén új MVT alakult ki a 3.-6. hónap között. A két Pycnogenol csoportban nem volt új MVT. Az ödéma pontszámérték fokozatosan csökkent mindhárom csoporban az egyéves periódus alatt. A Pycnogenol szignifikánsan jobban enyhítette az ödéma tüneteit a kompressziós harisnyával összehasonlítva a 6. hónap után (P<0.05). A kombinált kezelés hatékonyabban csökkentette a tüneteket, mint a Pycnogenol és kompressziós harisnya külön-külön (P<0,05).

A tünetpontszámérték alakulása a három csoportban
Kompr. harisnya
Pycnogenol
Kombinált
Kiinduló érték
7,80
7,77
7,89
3 hónap
6,60
4,58
4,20
6 hónap
5,90*
4,10*#
3,30*#
12 hónap
5,80*
4,40*#
3,10*#

* P<0.05 a kiinduló értékhez képest, # P<0.05 a kompressziós harisnya csoporthoz képest

A lábtérfogat és a bokakerület nagyobb mértékben csökkent a kombinált csoportban, mint a kompressziós harisnya csoportban hat havi kezelés után. Az ambuláns vénás vérnyomás fokozatosan csökkent mindhárom csoportban az alapértékhez képest a 12 havi kezelés során, nem volt szignifikáns különbség a csoportok között. A megnövekedett O2-koncentráció és a csökkent CO2-koncentráció következtében javult a láb mikrokeringése. A megfigyelési időszak alatt nem fejlődött ki lábfekély.

A vizsgálók következtetései alapján a Pycnogenol jelentős védelmet biztosíthat hosszú távon a vénás trombózis utáni időszakban. Ezen a területen a Pycnogenol legalább olyan hatékony, mint a kompressziós harisnya, a kettő kombinációja hatékonyabb, mint a komponensek külön-külön. Fontos szempont a betegek együttműködése, amely jelentősen nagyobb volt a Pycnogenol csoportban, amelyben két beteg hagyta abba a terápiát nem egészségügyi okoból. A kompressziós harisnya csoportban 18 beteg hagyta abba a kezelést azért, mert a harisnya viselése nem praktikus a meleg (> 25 ° C) napokon.

A vizsgálat jelentősége

A kompressziós harisnya alternatívájaként vagy kiegészítéseként alkalmazható gyógykészítmények száma nagyon korlátozott, a velük szerzett bizonyítékok nem következetesek. Az invazív terápiák (műtét, szkleroterápia) általában a MVT után 2-3 évvel kerülnek alkalmazásra, míg a MVT utáni első év nagyon fontos az ismétlődő trombózis, valamint a MVT szövődményei megelőzése szempontjából.

Jelen tanulmányban a Pycnogenol szignifikáns hatást gyakorolt a PTSz kezelésére hat hónap után, a kezelés különösen hatékonyan enyhítette az ödémát, a krónikus vénás elégtelenség legfontosabb tünetét.

Az MVT utáni korai kezelési program, amely tartalmazza a rizikótényezők ellenőrzését, a kompressziós harisnya viselését, és a Pycnogenolt, mint ödéma-csökkentő terápiát hatásosnak bizonyult a PTSz leggyakoribb szövődményeinek megelőzésére. A kompressziós harisnya alkalmazását nehezító tényezők (nem praktikus a viselése a meleg napokon) nem érvényesek a Pycnogenolra.

A Pycnogenol javította a koszorúérbetegek endothel funkcióját az oxidatív stresszt csökkentésén keresztül

Egy randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollált, keresztezett vizsgálatban 23 (stabil) koszorúérbeteg kapott Pycnogenolt (200 mg / nap) vagy placebót 8 hétig (a standard gyógyszeres terápia mellé), utána a másik készítményt további 8 hétig a Zürichi Egyetemi Klinikán(Svájc). A két kezelési időszak között 2 hetes kimosási periódus szerepelt. A betegek kiinduló értékei: életkor 49-73 év (átlagéletkor: 63 év) , testtömeg index (BMI) 27,3 volt, bal kamrai ejekciós frakció: 62% volt. A vizsgálat előtt legalább 1 hónapig kaptak standard gyógyszeres terápiát, amely változatlan maradt a vizsgálat alatt.

A vizsgálat kezdetén és a két kezelési ciklus végén értékelték az endothel funkciót (amelyet nagy felbontású ultrahanggal az artéria brachialisban mért áramlás mediálta dilatáció (flow -mediated dilattation, FMD) értékével fejeztek ki), az oxidatív stressz és a gyulladás biomarkereit, a vérlemezke összecsapzódást, és a 24 órás vérnyomást.

A brachialis FMD csökkenése növeli a szív-érrendszeri események előfordulásának kockázatát. Ezért az endothel funkció megőrzése vagy helyreállítása fontos terápiás célkitűzés az atherosclerosis (érelmeszesedés), valamint szövődményei (pl. szívinfarktus, szélütés) megelőzése céljából.

A Pycnogenol terápia szignifikáns mértékben javította az FMD-t 5,3-ról 7,0-ra (P<0.0001), a placebo csoportban az FMD nem változott szignifikánsan (5,4-ról 4,7-re csökkent, P = 0,051). A terápiás csoportok közötti különbség szignifikáns volt ( a terápiás hatás becsült értéke 2,75, P<0.0001). Az oxidatív stressz paramétere, a 15-F2- izoprosztán szignifikánsan csökkent a Pycnogenol csoportban (0,71-ről 0,66-ra), és nem változott a placebo csoportban (a különbség átlagértéke 0,06 pg / mL volt, P = 0,012). A gyulladásos markerek, a vérlemezke összecsapzódás és a 24 órás vérnyomás értékei nem változtak a két csoportban. Ezen paraméterek kiinduló értékei relatíve alacsonyak voltak (endothelin-1: 1,20 ng/L, vérnyomás 126/75 Hgmm), vagy a betegszám alacsony volt egy másodlagos paraméter szempontjából (vérlemezke összecsapzódás).

A vizsgálat jelentősége

A fenti vizsgálatban először kaptunk bizonyítékot arról, hogy a Pycnogenol javíthatja a koszorúérbetegek endothel funkcióját az oxidatív stresszt csökkentésén keresztül.

A Pycnogenol hozzáadása az inhalációs szteroid terápiához javította az allergiás asztma tüneteit, és csökkentette a szteroid szükséges dózisát

Az asztma kezelésének jelenlegi irányvonalai szerint az inhalációs kortikoszteroidok (ICS) elsődlegesen választandó terápia. Az alacsony és közepes dózisú ICS-k általában biztonságosnak tekinthetők, de bizonyos esetekben biztonsági problémákat okozhatnak, pl. hosszú időtartamú kezelésnél, különösen fiatal felnőttek és gyerekek esetén, valamint társbetegségek jelenlétében . Minden esetben az ICS legalacsonyabb hatásos dózisát kell alkalmazni, amellyel kontrollálhatók az asztma jelei és tünetei, emellett különböző lehetőségeket javasolnak a szteroidok szükségletének korlátozására.

Egy klinikai vizsgálatban a hathavi, napi 2×50 mg (9-, ill. 21-kor adott) Pycnogenol hatását értékelték enyhe-középsúlyos allergiás ( háziporatka) asztmában szenvedő, stabil, kontrollált, inhalációs szteroiddal (flutikazon-propionát) kezelt 25-45 éves betegekben. A szteroid szükséges napi dózisának függvényében a betegeket öt kategoriába sorolták (1. kategoria – napi 0 µg, 5. kategoria – napi max. 2 x 500 µg). A vizsgálat az alábbi kérdésekre próbált választ adni: a Pycnogenol hozzáadása a szteroid terápiához csökkentii-e a szteroid (vagy más rohamoldó és nem rohamoldó gyógyszerek) igényét, mennyire enyhíti a tüneteket, lehetővé teszi-e a költségek csökkentését és a kezelés egyszerűsítését.

A betegeket (n=76) kontroll- (ICS, n=37) vagy Pycnogenol- (ICS + Pycnogenol, n=39) csoportba sorolták. A vizsgálat végén a Pycnogenol-csoportban a betegek 55%-a és az ICS csoport betegeinek 6%-a került alacsonyabb (alacsonyabb ICS dózist igénylő) kategoriába. A Pycnogenol csoportban egyetlen egy betegnek sem romlott az állapota, ezzel szemben az ICS csoportban a betegek 18,8%-a magasabb kategoriába került állapotuk romlása miatt. A terápia abbahagyása kizárólag nem egészségügyi okok miatt történt. Egyik csoportban sem jelentettek súlyos mellékhatást, a Pycnogenol tolerálhatósága nagyon jó volt.

Az asztmakontroll szintjét a hathavi vizsgálat ideje alatt az előző év azonos időszakával összehasonlítva értékelték a két csoportban. A Pycnogenol-csoportban csökkent az éjszakai felébredések gyakorisága, a PEF <80% és az asztmás pontszám> 1 értékkel rendelkező napok száma, a salbutamol és egyéb asztma gyógyszerek alkalmazásának gyakorisága, valamint a háziorvosi és a szakorvosi vizitek gyakorisága. A fenti paraméterek mindegyike szignifikánsan javult a Pycnogenol-csoportban az ICS-csoporthoz képest (az utóbbi csoportban nem figyeltek meg számottevő változásokat).

A tüneteket ((száraz) köhögés, a mellkasi tünetek súlyossága, zihálás, nehézlégzés, a nappali tünetek) vizuál analóg skála segítségével értékelték. A Pycnogenol csoportban szignifikánsan javult az összes tünet, az ICS csoportban nem figyeltek meg javulást (P <0,05 az ICS-csoporottal összehasonlítva). A specifikus IgE titer értéke 15,2%-kal csökkent a Pycnogenol csoportban, és 13,4%-kal az ICS csoportban. Az IgG1 és IgG4 értéke változatlan maradt mindkét csoportban.

A vizsgálók következtetése szerint a Pycnogenol hozzáadása a szteroid (ICS) terápiához javította az allergiás asztmás betegek tüneteit, valamint csökkentette a szteroid szükséges dózisát.

Referenciák:

  • Marini A és mtsai. Pycnogenol® Effects on Skin Elasticity and Hydration Coincide with Increased Gene Expressions of Collagen Type I and Hyaluronic Acid Synthase in Women. Skin Pharmacol Physiol 25:86-92, 2012.
  • Luzzi R és mtsai. Pycnogenol® supplementation improves cognitive function, attention and mental performance in students. Panminerva Medica 2011 Sep; 53 (3 Suppl 1): 75-82.
  • Errichi B és mtsai. Prevention of post thrombotic syndrome with Pycnogenol® in a twelve month study. Panminerva Medica 2011 Sep; 53 (Suppl. 1): 21-27
  • Enseleit F, Sudano E és mtsai. Effects of Pycnogenol on endothelial function in patients with stable coronary artery disease: a double-blind, randomized, placebo-controlled, cross-over study . European Heart Journal doi:10.1093/eurheartj/ehr482, 2012
  • Belcaro G és mtsai. Pycnogenol® improvements in asthma management.Panminerva Medica 2011 Sep; 53 (Suppl. 1): 57-64

Forrás:Flavogard.com

Posted in Pycnogenol Cikkek.

Vélemény, hozzászólás?